Síkölcsönzők

Csorba-tó (2010. március 13-21.)

Nordic walking oktatások Budapesten

Hol van a Normafa?

Sífutó és nordic walking táboraink 2009. decembertől 2010. márciusig

Galéria

A nordic walking botról

Bátor Tábor önkéntes-toborzó

Kinek ajánljuk a nordic walkingot?

Utazási feltételek

Hirdetési feltételek

 

A Bozsik Sífutóiskola oktatói:

Bozsik Anna
testnevelő tanár, sífutó szakedző,
sífutó és nordic walking oktató (TFTI)

Három éves korom óta síelek, sífutóversenyzői pályafutásomat 1978-ban a BKV Előre sífutó szakosztályában kezdtem, majd a 1998-as Naganoi olimpiát követően, a Zöld Gömb SE versenyzőjeként fejeztem be. Három olimpián, négy biathlon, illetve két sífutó világbajnokságon vettem részt, valamint 1991-től 1998-ig szinte valamennyi biathlon világkupán is képviseltem Magyarországot. Közel ötven országos bajnoki aranyat nyertem pályafutásom húsz éve alatt, amelynek végén döntöttem úgy, hogy a versenysport után, a tömegsporttal fogok foglalkozni. 2000-ben indítottam útjára a Bozsik Sífutóiskolát. Az első oktatások az Anna-réten zajlottak, az első táborra pedig 2001-ben, Csorba-tónál került sor. Az iskola fennállásának első öt évében közel 1300 tanítvány fordult meg "szabadtéri tornatermeinkben". Testnevelő tanári és sífutó szakedzői diplomámon túl, nagytudású és lelkes csapat is segít abban, hogy a Bozsik Sífutóiskola szakmai színvonala valamennyi tanítványunk igényét kielégítse.


 

Komlóhegyi János (Szusza bácsi)
sífutó szakedző,
sífutó és nordic walking oktató (TFTI)

Közel ötven évet töltöttem a sífutó versenysportban, ebből harminc évet edzőként. A válogatott vezetőedzőjeként az eddigi legnagyobb magyar csapatot készíthettem fel a 1992-es Albertville-i téli olimpiára. A három évtized alatt több száz tanítványomat tanítottam meg síelni, akik több mint nyolcvan magyar bajnoki címmel hálálták meg munkámat. Büszkeséggel tölt el, hogy legeredményesebb tanítványom, Bozsik Anna, ennek a csodálatos sportágnak a népszerűsítését választotta hivatásul, és boldog vagyok, hogy tapasztalatommal segíthetem az iskola szakmai munkáját.

 

Bierbaum Károly (Zerge)
sífutó és nordic walking oktató (INWA és TFTI)

Kisgyermek koromtól síelek, tizenöt évig sífutóként versenyeztem. Versenyzői pályafutásom alatt előfordult, hogy lesikló versenyeken is eredményesen szerepeltem. Sífutásban számos alkalommal nyertem országos bajnokságot. Az iskola megalakulásától, vagyis alapítótagként kezdtem a sífutás - és 2006-óta a nordic walking - oktatását. Számomra az nyújtja a legtöbb örömöt, ha tanítványaim az apró finomságok elsajátításával kevesebb erőbedobással, gyorsabban és messzebbre jutnak.

 

Balogh Zoltán
sportrekreációs edző
sífutó és nordic walking oktató (TFTI)

Kenusként a sífutással, mint kiegészítő sporttal ismerkedtem meg tíz éves versenyzői pályafutásom első évében. Mindkét sportágban sikeresen gyűjtögettem az országos bajnoki címeket. Ma már azonban számomra az igazi sportélményt a sífutás és a nordic walking oktatása jelenti. Szeretem a kihívásokat, ezért legszívesebben a tanítványok kezdő lépéseit segítem.

 


Gál Éva
sportrekreációs és aerobik edző
sífutó és nordic walking oktató (TFTI)

Közel egy évtizedes rekreációs és aerobik edzői tapasztalatom, valamint a Bozsik Sífutóiskolában szerzett sífutótudásom segít az oktatásban. 2006-tól a sífutás oktatása mellett a nordic walking oktatások és edzések szakmai felépítésében és alkalmazázában veszek részt. Kedvenc foglalatosságom a bemelegítések és a nyújtások tervezése és vezetése.

 

 

Fehér Nikoletta
nordic walking oktató (TFTI)

2002-ben találkoztam a sífutással először, és azóta a kedvenc időtöltésemmé, életem részévé vált. Amikor csak tehetem, sífutok - és 2006 óta Nordic Walkingozok -  a Bozsik Sífutóiskolában. Aszisztensként dolgozom egy multi cégnél, emellett pedig magyar nyelvet tanítok külföldieknek egy nyelviskolában. A tanári vénámat, a Bozsik Sífutóiskolában szerzett sífutó-, és nordic walking tudásomat  2007 nyara óta a nordic walking oktatásban is kamatoztatom. Annak örülök legjobban, ha a tanítványaimon látom, hogy folyamatosan megszabadulva a mindennapi gondoktól, stressztől, kipirulva mosolyognak az oktatás alatt, miközben a mozgásuk szinte észrevétlenül tökeletesedik. Célom a szakmai finomságok folyamatos elsajátítása, és azt hiszem, egy ilyen szakképzett oktatói csapatban jó kezekben vagyok.

 

 

Majorné Hegyi Zsófia
tanító, testnevelő, fejlesztő pedagógus
gyakorló sífutó oktató

Tizenöt éve kezdtem el sífutni, majd pár évvel később találtam rá a Bozsik Sífutóiskolára. Itt éreztem rá igazán a sífutás „ízére”. Azóta a családommal együtt amikor csak időnk engedi részt veszünk az iskola oktatásain és táborain. Szabadidőmben rendszeresen futok, sokat túrázom, szeretek a természetben lenni. Évek óta foglalkozom különboző korú gyerekekkel. A sport, és a természet szeretete, azon túl, hogy színvonalas elfoglaltságot nyújt, nagyon jó lehetőség arra, hogy a gyermekekkel megszerettessük a rendszeres mozgást is. Nagyon örülök, hogy a Bozsik Sífutóiskolában játékosan, sok nevetéssel ismeretethetem meg mindezen élményeket a gyermekekkel!

 

 

Horváth Zsófi
gyakorló gyermek sífutó oktató

15 év alpesi sízés után 2005-ben szerettem bele a sífutósportba a Bozsik Sífutóiskola csapatának köszönhetően. A táborok és az oktatás hangulata az első pillanattól kezdve magával ragadott, és azóta aktívan űzöm ezt a sportágat. 2009 óta erősítem a Bozsik Sífutóiskola csapatát gyermek sífutó oktatóként. A sérült és egészséges gyermekekkel való foglalkozás számomra nem munkát, hanem örömöt jelent, ifjú tanítványaimmal együtt élvezem az oktatások minden percét. Célom, hogy a gyerekeknek átadjam a tél, a hó, a hegyek és a természetben való aktív mozgás szeretét, és sikerélményeket szerezzenek sportolás során.

A sífutásról

A nordic walkingról

 

Szeretnék feliratkozni a levelezőlistára!

E-mail: bozsik@sifutas.hu
Telefon: 1/413 3546
Mobil: 30/274 9113
Skype: bozsikanna

1071 Budapest
Damjanich u. 11.