Sok sportág lobbizott az elmúlt években azért, hogy újabb versenyszámai kerüljenek fel a 2010-es vancouveri téli olimpia programjába. Közülük azonban csak a síkrossz művelői jártak sikerrel, így mindössze ezzel az egy új versenyszámmal bővül majd a téli program két év múlva. Nem járt viszont sikerrel többek között az alpesi sízők csapatversenyének, a női síugrók, a biatlon vegyes váltó, a szánkó csapatok illetve a curling vegyes párosok programba kerüléséért indított lobbi harc.
A nemzetközi szövetségek képviselői persze nem hagyták abba küzdelmüket a program bővítése érdekében, így továbbra is zajlanak a háttértárgyalások az esetlege új versenyszámok olimpiai programba kerü léséről, immár a 2014-es évvel a fókuszban. A Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU) illetékesei ismét szeretnék a már régóta népszerű vegyes váltót a 2014-es, Szocsiban rendezendő olimpia programjába bejuttatni. Maga a versenyszám egyébként a 2005-ös világbajnokság óta szerepel a vb-programban és az azóta megrendezett négy alkalommal mindig a hagyományos nagy nemzetek egyik győzött (2005-2006-Oroszország, 2007-Svédország, 2008-Németország). A versenyforma látványosságát és egyedi jellegét ismerve nem kérdés, hogy a versenyszám olimpiai programba kerülése nem sokáig várathat magára.
A téli olimpiai programban egyetlen nyílt versenyszám szerepel, vagyis ahol a férfiak és a nők együtt szerepelhetnek, ez pedig a szánkó kettesek küzdelme. Más kérdés, hogy bár a szabályok lehetővé teszik, eddig még nem volt példa a nők és a férfiak közös szereplésére ebben a számban az olimpián. Amúgy a nyári olimpiák programjában sem sok olyan versenyszám van, ahol férfiak és nők egyszerre versenyezhetnek. A pekingi olimpián szereplő 302 versenyszám közül mindössze tíz ilyen volt: a tollaslabda vegyes páros, a vitorlázóknál három hajóosztály (tornádó, finn, 49es) és a lovassport mind a hat olimpiai száma volt az, ahol a két nem képviselői egyszerre szerepelhettek. |