Szombaton a hölgyek 10 k m-es szabadstílusú versenyével elkezdődött a sífutók 2008/09-es Világkupa sorozata. A svédországi Gällivare-ban rendezett versenyen a duplán is hazai pályán versenyző Charlotte Kalla (a képen) számított a legnagyobb esélyesnek. A tavalyi Tour de Ski sorozatot megnyerő svéd sífutónő ugyanis a környéken nőtt fel és itt is tanult meg sífutni, ráadásul kedvenc távján és kedvenc szakágában rendezték ezt a futamot. Az első két kilométerén még szoros volt a verseny, a táv közepén azonban Kalla gyorsított, tempójával a mezőny legjobbjai sem tudtak lépést tartani. Kalla végül 24,4 másodperccel előzte meg a második helyen célba érő Marit Björgent. Ez volt a 21 esztendős Kalla pályafutásának első Világkupa győzelme. A harmadik helyre végül némiképp meglepetésre az a finn Aino-Kaisa Saarinen érkezett be, aki éppen Kalla előtt indulhatott 30 másodperccel. Saarinen a táv utolsó kilométerén így éppen a kitűnő tempóban versenyző svéd sífutó mögött tudott haladni, így 1,7 másodperccel megelőzhette a végül negyedikként záró Therese Johaugot. Vasárnap a hölgyeknél a 4x5km-es váltóversenyt rendezik, melyről az Eurosport 10.30-tól élő közvetítést sugároz. |