A szombati hármas norvég győzelem után a vasárnapi 15 km-es klasszikus stílusú versenyben is a norvégok örülhettek a férfiaknál Kuusamoban. Igaz nem az a versenyzőjük (Roenning vagy Hetland) nyert végül, akitől a leginkább várhatták a jó szereplést, hanem egy újonc, Martin Johnsrud Sundby.
Sundbynak váltóban és sprint váltóban már voltak Világkupa sikerei korábban is, de egyéniben még dobogóra sem állhatott korábban a sífutó Világkupában. Most azonban érett versenyzést produkálva utasította maga mögé a mezőnyt. Az első ellenőrző pontnál pedig a német Jens Filbrich, a másodiknál pedig az orosz Alexander Legkov állt a legjobban, de ahogy az lenni szokott, a jobb erőbeosztással versenyző sífutók a végére sorra megelőzték őket. Sundby már a táv kétharmadánál az élen volt és az utolsó kilométereken is ő volt a leggyorsabb a mezőnyben. 
A második helyet a tavalyi összetett Világkupa győztese, a klasszikus stílusban tavaly verhetetlennek tűnő Lukas Bauer szerezte meg, aki végül 3,5 másodperccel maradt el a norvégtól. A harmadik helyen a 27 éves finn, Sami Jauhojärvi végzett, míg mögötte az az Eldar Roenning végzett mindössze hat tizedmásodperccel, aki sokáig vezetett is a versenyben. Hatalmas meglepetésre az inkább sprinterként ismert kanadai Devon Kershaw zárt ötödikként.
A sífutó Világkupa mezőnye a jövő hétvégén a franciaországi La Clusaz-ba látogat majd, ahol a mostani klasszikus stílusú versenyekkel ellentétben a szabadstílusú menőké lesz a főszerep. |