Miért pont a sífutás?
Dr. Lengyel Zsuzsanna
gyermek-ortopéd főorvos
Hogy ezt megértsük, beszélnünk kell a mozgásfejlődés élettanáról.
A csecsemő mozgásfejlődésének elég szigorú menete van, amitől nem tanácsos a babát eltéríteni. Ennek oka, hogy minden mozgás előkészíti a következő mozgáshoz szükséges izmokat, erősíti az izületeket, alakítják az egyensúlyérzést. Az izmok, izületek, testhelyzet, folyamatos jelzéseket küldenek az agyhoz, ami detektálja azokat, és utasításokat küld vissza korrekcióra, stabilizálásra. Ez egy folyamatos oda-vissza jelző rendszer. A sorrend nem véletlen. Első a forgás. Ezt követi a kúszás, mikor a baba hasa még a földön van, majd a mászás, mikor négykézláb helyzetben halad. Általában ebből a helyzetből ül oldalra, majd ül fel egészen. A mászó helyzetből áll fel. Kapaszkodva oldalazva lépeget, ha siet, még mászik, majd elindul és jár. Nagyon fontos, hogy minden mozgást addig csináljon a baba, ameddig szüksége van rá. Természetesen kisebb eltérések lehetnek Nem jó, ha hamarabb ültetjük, állítjuk a gyereket, mint magától tudna. A vízszintes síkon való mozgás erősíti a teljes vázizomzatot. A négy végtag összerendezett mozgása / kúszás, mászás / egy életre adja meg a szimmetriát, a mozgásláncolat ösztönszerű automatizmusát, a tévedhetetlen sorrendet, ritmust, és egyensúlyt.
Amikor a gyermekorvos eltérést észlel a gyermek mozgásfejlődésében – melynek hátterében az oxigénhiánytól kezdve genetikai problémákon keresztül bármilyen fejlődési rendellenesség lehet – különböző terápiákra küldi. Bármelyik terápiás módszert nézzük, mindegyiknek előbb, utóbb része a forgatás, hintáztatás, mászatás, a sérülés mértékétől függően.
A mozgáskorlátozottság mértéke igen széles skálát mutat. Van, aki soha még csak megfordulni sem fog, van, akinek csak egyik oldala, vagy egy végtagja gyengébb.
Az úgynevezett „terápiás” lehetőségek száma csökken, ha a gyermek önjáró, be tudja gombolni a nadrágját, és felveszi a cipőjét. Az egészségesektől ugyan különböznek, ezért csak ritkán jut eszünkbe, hogy azok között sportoltassuk őket.
És itt jön a sífutás!
  
A sífutás a négy végtag olyan összerendezett mozgása, ami a mászást idézi. Pont úgy rendezi a kéz, láb, a jobb és a bal mozgását, ahogy azt szabályos mászásnál tesszük. A sífutás ritmusa, dinamikája szinte kényszeríti erre az embert. Az agy ismét olyan információkat kap a perifériákról, ami először kicsit csikorogva, majd egyre olajozottabban szimmetrikus mozgásokra ad visszajelzést.
A szülők, akik már mindenféle mozgásfejlesztést végigcsináltak, és megismerik a sífutás technikáját, érzik a legjobban, hogy mit ötvöz magába ez a mozgás. A hintáztatás egyensúlyfejlesztő effektusa, a mászás mozgásfejlesztő hatása, a kezek egyforma fogásának hasznosítása, a megrövidült izmok nyújtása, különös tekintettel az Achilles ínra, mind természetes része ennek a sportnak..
A sífutás az a sport, amit idősebben is el lehet kezdeni, nem kell ahhoz különösebb érzék, hogy már élvezhető szinten lehessen csinálni. A hatását azonban mindenki megérzi. Javul az egyensúly, az erőnlét, a koordináció. Nő az izületek mozgáspályája, a tüdő kapacitása, és még nem beszéltünk az örömről, a szabad levegőn végzett mozgásélményről, amit ad.
Mindez a mozgásában enyhén, vagy közepesen korlátozott gyermekeknél terápiás hatású is, amikor úgy gondoljuk, hogy a fejlesztés lehetőségeit már kimerítettük. Az agy és mozgásszervrendszer kapcsolatát lehet még javítani!
Szinte hihetetlen, de mégis teljesen érthető, hogy az a gyermek, aki a normális életvitelben aszimmetriásan jár és fog, a sífutólécen sokszor egyáltalán nem különbözik egészséges társaitól.
A fentieket nem a lelkes sífutó, hanem az ortopéd orvos szemével írtam, aki folyamatosan újabb lehetőségeket keres a gyermekek fejlesztésére.
|
