Justyna Kowalczyk és Dario Cologna nyerték meg a vasárnap véget ért faluni Világkupa-döntőt, egyben övék lett a 2008/09-es összetett Világkupa is.
A sífutók 2008/09-es Világkupa sorozatában vasárnap a svédországi Falunban az utolsó versenyeket rendezték meg. Először a férfiak 15 km-es szabadstílusú futamára került sor, amelyen a Világkupa-döntő speciális szabályai miatt hendikep indítással rajtoltak a versenyzők. A VK-döntő eddigi három futama alapján összetettben a svájci Dario Cologna vezetett, így ő indulhatott el a mezőny élén. A mögötte állók közel egy perccel indulhattak csak Cologna mögött, így várható volt, hogy a nagyszerű formában lévő svájcit nem is fogják utolérni. Végül sem az orosz Alekszander Legkov, sem pedig a francia Vincent Vittoz nem tudott veszélyes lenni a svájcira. Cologna (a képen) végül elsőként ért be a célba, így megszerezte a Világkupa-döntő győzelemért járó 200 pontot, amivel bebiztosította az összetett Világkupa győzelmét is. A második helyre Vittoz, a harmadikra pedig Legkov ért be. Az utolsó szakaszon a legjobb időeredményt az orosz Szergej Shireav érte el, aki így a VK-döntőn a 10. helyen zárt. Az összetett Világkupa megnyerésére még esélyes norvég Petter Northug az utolsó két napon már nem volt jó formában, így végül csak negyedik lett a Világkupa döntőn.

A férfiak összetett Világkupa sorozatának végeredménye:
1. Dario Colgona (SUI) – 1344 pont
2. Petter Northug (NOR) – 1207 pont
3. Ola Vigen Hattestad (NOR) – 792 pont
4. Sami Jauhojaervi (FIN) – 789 pont
5. Pietro Piller Cottrer (ITA) – 774 pont
6. Axel Teichmann (GER) – 724 pont
A hölgyeknél ugyanúgy hendikep indítással rendezték az utolsó futamot a Világkupában, de náluk 10 kilométer volt a versenytáv. A lengyel Justyna Kowalczyk (a képen) a szombati üldözéses versenyen elért harmadik helyének köszönhetően összetettben közel 50 másodperces előnnyel indulhatott a távra és Colognához hasonlóan ő is megőrizte az előnyét, amivel megnyerte a Világkupa döntőt. Az ezért kapott 200 Világkupa ponttal pedig eldőlt, hogy összetettben megelőzi a 8. helyről rajtoló, de végül csak a 12. helyen célba érő szlovén Petra Majdicot. A VK-döntőn a második helyet a jól hajrázó norvég Therese Johaug szerezte meg, míg a hazai pályán versenyző svéd Charlotte Kalla zárt harmadikként. Majdic sem lehetett szomorú a vasárnapi verseny végén, hiszen az összetett Világkupában ugyan csak második lett, de a szezonban nagyszerűen ment a sprintekben, így a tavalyi sikere után idén is megszerezte végül a sprinterek szakági Világkupáját.
A nők összetett Világkupa sorozatának végeredménye:
1. Justyna Kowalczyk (POL) 1810 pont
2. Petra Majdic (SLO) 1710 pont
3. Aino Kaisa Saarinen (FIN) 1463 pont
4. Arianna Follis (ITA) 1135 pont
5. Virpi Kuitunen (FIN) 1124 pont
6. Marianna Longa (ITA) 995 pont
|