A nőknél a Charlotte Kalla vezette svédek, a férfiaknál Petter Northug hajrájával a norvégok nyerték meg a beitostoleni váltóversenyt.
Szombaton a norvégiai Beitostolenben elkezdődött a sífutók Világkupa sorozat, a szombati egyéni számok után vasárnap már a váltókon volt a sor. A női 4x5 kilométeres váltóban a papírforma érvényesült, hiszen a svéd, a norvég és finn váltó befejező emberei szinte egyszerre kezdhették meg az utolsó 5 km-es kört. Az viszont már meglepetés volt, hogy az egyéni versenyben fölényesen győztes norvég Marit Björgen a váltóban nem tudta tartani a lépést az általa egy nappal korábban legyőzött Charlotte Kallával. Az utolsó öt kilométerre fordulva amúgy Björgen és Kalla hamar utolérték a néhány másodperces előnnyel vezető finn csapat befejező emberét, Aino-Kaisa Saarinent. Kalla az utolsó két kilométeren indított hajrát az egyik emelkedőn, ezt a tempóváltást azonban nem tudta követni Björgen. A célban így végül az Anna Olsson, Sara Lindborg, Anna Haag, Charlotte Kalla összeállítású svéd váltó győzött, megelőzve a korábbi mindhárom beitstoleni váltóversenyt megnyerő norvég váltót illetve a végül harmadikként végző finneket.
A férfiak 4x10 kilométeres váltó versenyére felerősödött a már a női futamot is megzavaró havazás, így kifejezetten lassú pályán rendezték a küzdelmeket. A végig az élmezőnyben haladó orosz váltó a németek előtt minimális előnnyel kezdhette meg az utolsó 10 kilométert, a hazai pályán futó norvégok pedig 10 másodperc hátránnyal a harmadik helyen álltak ekkor. A tavalyi év mindhárom jelentős váltó versenyén Petter Northug volt a norvég váltók (amúgy mindig sikeres) befejező embere, aki jellegzetes hajráját itt Beitostolenben is bemutatta. Ezúttal az orosz Ilia Csernusov és a német Tobias Angerer tapasztalhatta meg, hogy mennyire robbanékony a norvégok 23 éves tehetsége. Az Eldar Roenning- Martin Johnsrud Sundby – Ronny Hafsaas – Petter Northug összeállítású norvég váltó a célban öt másodperccel előzte meg az oroszokat és a végül harmadikként célba érő német váltót.
Az olimpiáig több hasonló váltóversenyt már nem rendeznek a sífutó Világkupában, de a mostani formák alapján talán még nehéz lenne jósolni a vancouveri esélyeket illetően. Az viszont biztosnak tűnik a beitsotoleni versenyek után is, hogy a nőknél északi versenyfutás (svéd-norvég-finn) várható az olimpiai érmekért, a férfiaknál pedig a Petter Northug vezette norvégokat kell majd legyőzni az olimpiai bajnoki címre pályázó váltóknak. A sífutó Világkupa sorozat ezen a héten folytatódik, a helyszín a finnországi Kuusamo lesz, ahol klasszikus stílusú versenyeket rendeznek majd. |