A férfiaknál és a hölgyeknél is olyan sífutó nyert a Világkupa sorozat davosi állomásán, aki korábban nem nyert még hasonlóan rangos futamot.
A düsseldorfi sprintversenyek után ezen a hétvégén a svájci Davosban rendeznek versenyeket a sífutó Világkupa sorozatban. A nők 10 km-es szabadstílusú versenyét nagy meglepetésre az orosz Irina Khazova nyerte meg. A 25 éves orosz sífutó már hat évvel ezelőtt bemutatkozott a VK-sorozatban, de az igazi sikereit csak az idei évadban érte el. A kuusamói klasszikus stílusú 10 km-es versenyen már második lett, most azonban elsősorban a lejtős részeken nyújtott kitűnő tempójának köszönhetően győzött is. A pályafutása első Világkupa versenyét megnyerő Khazova fölényére jellemző, hogy végül 27 másodperces előnnyel nyert a második helyen végző svéd Charlotte Kalla előtt. Kalla mögött a dobogó harmadik fokára végül a két éves kihagyás után visszatérő észt Kristina Smigun állhatott fel. A kétszeres olimpiai bajnok Smigun szintén nagyszerűen hajrázott az utolsó három kilométeren, ennek köszönhetően jött fel a dobogóra, ahol azonban végül 0,5 másodperccel kikapott Kallától. A szezonnyitó 10 km-es beitostoleni versenyt nagy fölénnyel megnyerő norvég Marit Björgen ezúttal a negyedik helyen végzett. Mostani sikerével Irina Khazova átvette az összetett Világkupában is a vezetést, az ezúttal csak a 11. helyen végző finn Aino-Kaisa Saarinentől.
A férfiak versenyében kis híján francia csodának lehettek szemtanúi a davosi nézők, sokáig úgy tűnt ugyanis, hogy Maurice Manificatnak hívják majd a 15 km-es szabad stílusú verseny hősét. A feltűnően jól szereplő francia válogatott legjobbja azonban végül csak a harmadik helyen zárt, ami persze így is pályafutása legjobb szereplését jelenti. A gallok jó csapatteljesítményére jellemző, hogy az első nyolc helyen végül öten végeztek közülük, amire még sohasem volt példa korábban a francia sífutó sport történetében. Manificat ugyan hosszú időn keresztül vezetett a célban, de a magasabb rajtszámmal indulók közül végül ketten is meg tudták előzni őt. A svéd Marcus Hellner ugyan csak 1,5 másodperccel volt gyorsabb nála, de a finn Matti Heikkinen előnye ennél sokkal meggyőzőbb lett a táv végére. A pályafutása első Világkupa versenyét megnyerő Heikkinen egyedüliként teljesítette a mezőnyből 36 percen belül a távot, így nem csak a győzelmet, hanem az ezúttal a 21. helyen végző Petter Northuggal holtversenyben a Világkupa összetett vezetését is megszerezte.
Vasárnap szabad stílusú sprint versenyek következnek Davosban, amelyet az Eurosport délután 15.45 perces kezdettel élőben közvetít. A futamon idén először magyar induló is lesz, hiszen az olimpiai kvótával rendelkező Tagscherer Zoltán is ott lesz a rajtnál. |