Újév napján a prológokkal kezdődött el a sífutó Tour de Ski sorozat negyedik kiírása. Az oberhofi nyitányon nőknél a szlovén Perta Majdic, a férfiaknál a norvég Petter Northug volt a leggyorsabb.
Az előző kiíráshoz hasonlóan ezúttal is a németországi Oberhofban kezdődött el a Tour de Ski sífutó versenysorozat. Egy évvel ezelőtt duplán hazai siker született a szabad stílusú futamokon (a nőknél Claudia Nystad, a férfiaknál Axel Teichmann révén), most azonban mindössze egy bronzérem jutott a házigazdáknak. Az első szakasz különlegessége volt, hogy az első három helyen célba érő versenyző időjóváírást kapott (15-10-5 másodperces megoszlásban) a célban.
Szürkületben, mínusz hat fok körüli hőmérsékletben a nők 2,8 kilométeres prológjával kezdődtek el a futamok Oberhofban. A norvég Marit Björgen, a svéd Charlotte Kalla és Anna Haag, az orosz Irina Khazova és az észt Kristina Smigun távollétében a női mezőny tartalékosabbnak volt mondható, ugyanakkor az esélyek így sokkal egyértelműbbnek is látszanak már a rajtnál is. A legtöbb szakértő a lengyel Justyna Kowalczykot tartja esélyesnek a végső győzelemre, aki rögtön az oberhofi nyitányon is jól ment, de ez a teljesítmény az egy évvel ezelőttihez hasonlóan ezúttal is csak a harmadik helyhez volt elegendő számára. Sokáig úgy tűnt, hogy a németek biatlonosa (és időnként sífutó versenyen is induló) Miriam Gössner lehet a nap meglepetése, aki sokáig vezetett is a célban. Az olaszok sprint világbajnoka, Arianna Follis, majd pedig néhány perc múlva az orosz Natalia Korosteleva is megelőzték azonban Gössnert, aki ötödik helyével így is a legjobb hazai versenyző lett végül. A győzelem viszont a szlovén Petra Majdicé lett, aki mindenkinél gyorsabb volt az utolsó egy kilométeren, így pályafutása során másodszor tudott szakaszt nyerni a Touron. A tavalyi oberhofi győztes német Claudia Nystad a 12. helyen zárt, míg az összetettben címvédőnek számító finn Virpi Kuitunen a 15. helyen fejezte be az első szakaszt.
A női mezőnyre szombaton egy 10 km hosszúságú, hendikepes indítású klasszikus stílusú futam vár, amelyet az Eurosport január másodikán 12.45 perces kezdettel élőben közvetít.
A férfiak első szakaszára (3,7 km-es prológ) teljesen besötétedett az oberhofi pálya környékén, ráadásul a hó is elkezdett esni, de szerencsére a jól előkészített pályán ez nem zavart senkit sem. Az egyetlen ellenőrző pontnál, 1500 méternél holtversenyben a német Andreas Katz és a svéd sprinter Jesper Modin rendelkeztek a legjobb idővel, de az utolsó két kilométeren ők jócskán visszaestek a mezőnyben. Sokáig úgy tűnt, hogy Axel Teichmann-nak sikerülhet a címvédés, a német klasszis hosszú ideig vezetett is a célban. Egészen addig volt remény a hazai sikerre, amíg a 83-as rajtszámot viselő Marcus Hellner vissza nem érkezett a stadionba. A svéd sífutó végül egy másodperccel volt gyorsabb a németnél, így reménykedhetett a 15 másodperces időjóváírást jelentő szakaszsikerben is. Jött azonban az összetett Világkupában vezető Petter Northug, aki helyzeti előnyben volt Hellnerrel szemben, hiszen értesülhetett vetélytársa részidejéről, majd végül nagy hajrában 0,8 másodperccel meg is előzte őt. A Tour de Ski sorozat címvédője, a svájci Dario Cologna tavaly ezüstérmesként zárta a prológot, ami idén nem sikerült neki, de negyedik helyezése is kitűnő rajtnak minősül. Az ezüstérmet szerző Hellner beállította a legjobb férfi eredményt a svédeknél, utoljára Thobias Fredriksson szerzett részükre ezüstérmet még 2007 januárjában az asiagoi sprinten. Petter Northug lett az első olyan férfi versenyző a Tour de Ski sorozat történetében, aki három különböző kiírás alkalmával is tudott szakaszt nyerni. (a nőknél erre korábban Virpi Kuitunen volt egyedül képes)
A prológon tehát az összetett versenyben a legnagyobb esélyesnek számító Northug sikerével kezdődött a Tour de Ski a férfiaknál, az pedig már most egyértelműen látszik, hogy nagyon nehéz lesz legyőzni a norvégok 23 esztendős világbajnokát, aki ellenállhatatlan formában van. A férfiak számára szombaton egy hendikepes indítású, 15 km-es klasszikus stílusú futam következik Oberhofban, amelyet az Eurosport január 2-án 15.15-től kezdődően élőben közvetít.
A Tour de Ski női versenyének állása: (1 verseny után):
1. Petra Majdic (SLO) 6:20,0
2. Natalia Korosteleva (RUS) +7 sec hátrány
3. Justyna Kowalczyk (POL) +16 sec
4. Arianna Follis (ITA) + 22 sec
5. Miriam Gössner (GER) + 28 sec
6. Aino Kaisa Saarinen (FIN) + 30 sec
A Tour de Ski férfi versenyének állása: (1 verseny után):
1. Petter Northug (NOR) 7:22,0
2. Marcus Hellner (SWE) + 6 sec hátrány
3. Axel Teichmann (GER) +12 sec
4. Dario Cologna (SUI) + 17 sec
5. Szergej Shiraev (RUS) +20 sec
6. Loris Frasnelli (ITA) +21 sec
|