 Az idei évben két magyar sífutó is teljesítette a legendás Vasa-futás (Vasaloppet). A csekély létszámú magyar Vasa-teljesítő klubhoz 2011-ben Lehoczky Endre (8:31,52) és Takács Norbert (7:56,31) csatlakozott, utóbbival készítettünk interjút a Svédországból történt hazaérkezés után.
- Alapkérdés, de talán kezdjük ezzel: Miként jut az embernek eszébe, hogy elinduljon egy 90 km-es klasszikus stílusú sífutó versenyen?
- A sízés világa nem áll távol tőlem, hiszen közel húsz éve oktatom a sízést, igaz nem a sífutást, hanem az alpesi válfaját. Én magam elég későn, 23 esztendősen álltam először sífutó léceken, de azóta az oktatások mellett rendszeresen elmegyek sífutni is. Ausztriában is rengetegszer jártam már, évente 2-3 alkalommal a TF-es diákokkal megyünk sífutni, így azt éreztem, hogy megvan a megfelelő erőnlétem és tapasztalatom a Vasaloppet teljesítéséhez.
- Miért csak most indultatok el a legendás futamon?
- Már két évvel ezelőtt terveztem az indulást a TF-es Dosek Ágostonnal közösen. Nekem akkor azonban sajnos közbejött egy keresztszalag-szakadás, így 2009-ben nem tudtam elmenni vele. Most viszont egészséges is voltam, ráadásul Endre személyében ismét akadt egy vállalkozó szellemű társam. A nevezést már tavaly márciusban leadtuk a versenyre, később pedig kiderült, hogy jól is tettük, mert a 11.000 fős versenyzői keret már minden korábbinál hamarabb, augusztus közepére betelt. Szeptemberben megvettük a repülőjegyet, igaz nem a svédekhez, hanem Oslóba repültünk.
- Miért pont Oslóba repültetek, amikor a Vasaloppet-et Svédországban rendezik?
- Endrének voltak ismerősei az egyik helyi síklubnál, akik két évtizede szerveznek rendszeresen utazást a Vasaloppetre és úgy döntöttünk, hogy mi is csatlakozunk hozzájuk. Ez végül nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen számunkra minden le volt szervezve rajtuk keresztül. Külön kisbusszal vittek Oslóból Sälen-be a 90 km-es verseny rajtjához, ahol szállásunk, étkezésünk és – ami a legfontosabb - a lécünk vaxolása is profi módon meg volt oldva. Utóbbinak a közel nyolc óráig tartó futamon különösen nagy jelentősége van. Pluszban azzal is szerencsénk volt, hogy a Vasaloppet és az Oslóban rendezett északi sí-világbajnokság időben egybeesett, így a 90 km-es verseny előtt volt lehetőségünk a Holmenkollen környékén sífutni és emellett a női sífutó váltót is megnéztük a világbajnokságon. A helyszínről nézve is csodálatos hangulat vette körül a sífutókat, számunkra magyarok számára elképzelhetetlen az a rajongás, ahogy Norvégiában szeretik ezt a sportágat.
- Milyen felkészülés szükséges egy ilyen futam teljesítéséhez?
- Korábban sem állt tőlem távol a hosszú távú erőkifejtés, hiszen futottam már két maratonit is, ráadásul öt évvel ezelőtt sífutásban is végigcsináltam már a 70 kilométer hosszúságú Marcialonga elnevezésű versenyt Olaszországban. Mivel a Vasa-futáson a rajt után rögtön van egy nagy emelkedő, ahol a rajt után hatalmas tumultus szokott kialakulni, így tudtam, hogy érdemes minél jobb rajtblokkból indulni. Ennek érdekében januárban elindultam az ausztriai Dolomitenlauf elnevezésű versenyen, amelynek köszönhetően végül nem a legutolsó 10-es blokkból, hanem a valamivel kedvezőbb 8-as blokkból indultam, ami nagy segítség volt.
- Hogyan éltétek meg a versenyt, mennyire volt nehéz a táv? Ilyen élményt vártatok?
- A rajtnál nagyon hideg volt reggel, mínusz tizenöt fokban indultunk, de szerencsére miután felértünk az első nagy fennsíkra, már jelentősen emelkedett a hőmérséklet. Ráadásul végig kék ég és napsütés fogadott minket, így a mínusz 2-3 fokot is el tudtuk viselni. Azt terveztük Endrével, hogy együtt megyünk majd végig, de sajnos végül nem így lett. A táv negyedénél elveszítettük egymást egy frissítő állomásnál, aztán már mindketten csak kerestük a másikat, de hiába. Én sokáig üldöztem egy olyan futót, aki hozzá hasonló ruhában futott, és Endre is ugyanezt tette, de végül már nem találtunk egymásra, csak a célban. Nekem amúgy 70-73 kilométer között volt egy holtpontom, akkor úgy éreztem, hogy sohasem lesz már vége a versenynek, de szerencsére végül megcsináltam. Utólag azt mondom, hogy a vártnál talán könnyebb volt maga a terep, hiszen nem volt annyira nagy a szintkülönbség, mint más versenyeken, de a kilencven kilométer így is kőkemény teljesítés.
- A legjobb magyar Vasaloppet időeredmény Tagscherer Zoltán nevéhez fűződik (5:12,13 – 2008), tervezed ennek a megközelítését?
- Én ezt a szintet nem valószínű, hogy valaha is elérem, de az nincsen kizárva, hogy egyszer elindulok még a Vasa-futáson. A verseny hangulata megfogott és mivel a futam után Norvégiába visszatérve egy olyan sífutóval néztük végig a verseny tv-felvételét, aki évekkel korábban a legjobb százban végzett, így érdekes információkkal is gazdagodtam. Bár nem volt olcsó a teljes projekt az utazás, a nevezés, a szállás, és a közlekedés miatt, de ha a fiam megnő, lehet, hogy vele együtt ismét nekivágok majd a nagy kalandnak… |
